2013. november 23., szombat

Papírcsodák II. - Óriás papír szaloncukrok

Az abszolút kedvencemet megosztanám, mert tavaly karácsonykor én imádtam ezt az ötletet. Ezek pedig az óriás szaloncukrok. Persze ehető tartalom csak akkor van bennük ha pakolunk beléjük, de egyébként nagyon jól néznek ki díszítő elemként is: (a kép ismételten a www.minieco.co.uk oldalról származik)

Ehhez is van ingyenesen letölthető sablon nagyban (25 cm) és kicsiben (16 cm).
A menetrend itt is hasonló. Ki kell vágni, ajánlatos sniccert használni, mert az apró részeket könnyebb ezzel kimetszeni. Behajtogatni a vonalak mentén hosszában, majd keresztben is. Itt megtaláljátok a részletes képes bemutatást, hogy hogyan is kell.
Tavaly én nagyon színesnek találtam a fenti képen látható szaloncukrokat, ezért a kicsit hagyományosabb színekhez fordultam a fehérhez és a piroshoz:

Bár a képen ez nem látszódik, de ezüst színű cérnával volt felfűzve. Idén sikerült piros pöttyös szalagot beszerezni, tehát vagy átfűzöm őket arra, vagy pedig szerzek lila, rózsaszín és zöld papírt és akkor még a gömbkoszorúhoz is fog menni, bár kevésbé hagyományos a színe. :)
Nekem karácsonyfára egy kicsit extrémek lennének, bár nem nézne ki rosszul szerintem, de például az ajándékok csomagolásán kifejezetten jól mutatnának ilyenek, benne egy kis karácsonyi sütivel, vagy valami kis meglepetéssel.
Szép napot mindenkinek!

Papírcsodák I.

Szeretek papírral dolgozni. Egyrészt az anyagköltség nem vág földhöz, másrészt könnyű vele dolgozni. Több olyan ötletet is találtam az interneten, amit könnyű megcsinálni és elég látványos.
A kedvenceim a minieco.co.uk oldalon található. Nyomtatható sablonokat is le lehet tölteni innen ingyen. Személy szerint az egyik kedvencem a nem tudom hány szögből álló geometriai csillag, amit én egy kicsit karácsonyibbá tettem tavaly. Ilyen lett a végeredmény:

Nem annyira bonyolult megcsinálni, mint amennyire tűnik. Innen le lehet tölteni az ingyenes sablont. Ki kell nyomtatni 3 példányban a lapot, mivel a lapon két részlet van az alakzatból. Majd kivágni a formákat és 5 darabot egymáshoz ragasztani a pöttyözött hajtásvonalak mentén. A karikát ragasztjuk a pöttyhöz :) Ezután kell háromszögeket alkotni, majd azokat is egymáshoz ragasztani, a legkönnyebb stiftes ragasztóval, az nem folyik. Itt van hozzá egy kis segítség:

Ha megvagyunk vele szép szalaggal fel lehet akasztani, vagy ha kisebb méretben csináljuk akár karácsonyfára is szép dísz lehet.

2013. november 21., csütörtök

Gömbkoszorú done

Hát megcsináltam, az idegeim nem lettek közben erősebbek, de kész van. :)
Tehát gömbkoszorú hozzávalók:
- két adag nyugalom
- egy drót vállfa
- 32 db nagy (5cm-es) gömb
- 25 db kicsi gömb (3 cm-es)
- még kisebb gömbök, hogy eltakarjuk a drót maradékát is, én ebből kb. 20 darabot vettem, abból 2 maradt
- esetleg takarásnak más gömb (a képen nálam a kék színűek)
- technokol

Szóval a drótot kihajtogatjuk, majd kör alakba hajtogatjuk. Az egyik felére egy kis darab celluxot teszünk, hogy egy óvatlan mozdulatban ne essenek le a gömbök (tapasztalat). Majd a legjobb a lefele lógatva tartjuk, így látjuk hogyan oszlik el, nem kell nagyon szorosra pakolni őket, ugyanis akkor összehajtáskor elkezdenek a gömbök egymáshoz feszülni és a fele leesik a drót hajtogatása közben (tapasztalat). Ha a tetejére értünk a drótvégeket összehatjuk. Nekem ez tisztességesen nem sikerült, mert fogót nem találtam itthon, úgyhogy majd valami szép szalaggal eltakarom a drótot. A végén pedig a maradék darabokat én beleragasztgattam a koszorúba, így legalább egy kis merevítést is ad neki. Össze is lehet persze ragasztgatni a darabokat de akkor később biztos nem lehet őket újra felhasználni. Sajnos ezzel a módszerrel nem lesz teljesen tökéletes kör formájú, de engem annyira nem zavar, ha egy kicsit oválisabb.

Szóval tehát tádám, így néz ki az én gömbkoszorúm:

Próbáltam vakuval és anélkül is fényképezni, de nem adja vissza a színeket teljesen. Majd ha az ajtón lesz csinálok róla egy tisztességes képet nappali fényben is.
Szép estét mindenkinek! :)

2013. november 20., szerda

Mézi girland

Végre eltelt ez a két hosszú nap is, ma csak 8 óra munka lesz 12 helyett, úgyhogy a koszorú projekt délután folytatódik, de most egy másik ötletet szeretnék megosztani.

Egy polc szélére, vagy konyhába de akár a karácsonyfán is jól mutatna egy ilyen mézi-füzér. Én szerintem egy kicsit módosítani fogok a recepten és mézeskalács helyett só-liszt gyurma keverékével csinálom meg. Egy részről azért, mert a mézeskalács díszítő elemként nem annyira olcsó mulatság, másrészről ha a konyhába rakom, akkor sajnos a macska szerintem éjszakánként titokban feljár az asztalra, így legalább nem lenne neki csábító falat, ha pedig a karácsonyfára kerül, akkor pedig az egerektől van biztonságban, akiket ki szoktunk engedi futni (persze szigorúan a macska távol tartása mellett) és tavaly lelopták a fél karácsonyfát. Fél évvel később még a kanapé alatt mézeskalács figurákat és félig megrágott szaloncukrokat találtam :)
A neten többfajta homemade gyurma vagy süthető gyurma receptet találunk, akár kukoricakeményítőből, akár sima só-liszt-borkő gyurma megoldással. Itt most két receptet emelnék ki:

Só-liszt gyurma alapú:
A gyengébb angolosok kedvéért a recept így hangzik:
- 1 pohár liszt
- 1 pohár víz
- 1/3 pohár só
- 2 teáskanál borkő
- 1 evőkanál étolaj
- és ételfesték tetszés szerint
Ez mondjuk inkább a hagyományos Playdough gyurmához hasonlít, sütést szerintem nem tolerálná, max a szárítást.

A másik recept pedig ez lenne:
Ennek nekem tulajdonképpen sokkal jobban tetszik az állaga és a színe, kíváncsi leszek ételfestékkel mennyire engedi magát színezni, mennyit változtat az állagán.
A recept magyarul így szól:
- 2 pohár szódabikarbóna (Tescoba az 50 grammos kb 40 Ft, de kisebb pohárral is lehet dolgozni, nem csak bögrével)
- 1 pohár kukoricakeményítő (állítólag patikában lehet kapni, meló előtt beugrok szembe megkérdezni)
- 1/4 pohár víz
A szódabikarbónát és a kukoricakeményítőt össze kell keverni, hozzáadni a vizet egy edényben. Ezt közepes lángon melegítsük fel majd forraljuk pár percig, amikorra olyan lesz az állaga mint a krumplipürének. Ekkor vegyük le a tűzről, borítsuk egy gyúródeszkára és nedves konyharuhával terítsük le, várjuk meg amíg kihűl és lehet is vele dolgozni.

Én azt hiszem ez utóbbi receptnél maradok még ha festeni is kell akkor is szebb állaga van szerintem mint bármelyik só-liszt gyurmával, azzal eddig nem volt nagy szerencsém. :)
Szép napot mindenkinek!

2013. november 17., vasárnap

Karácsonyi koszorú projekt

Minden évben, de idén valamiért különösen elkap a karácsonyi láz. Ilyenkor imádok kreatívkodni, imádom a fényeket, a zenéket, a hangulatot, a csillogó gömböket.
Tavaly karácsonykor az ajtódíszünk rendes hagyományos koszorú volt, tujával, termésekkel, mindennel ami egy hagyományos karácsonyi koszorún lenni szokott. Idén szerettem volna valami különlegesebbet vagy egy kicsit tartósabbat. Egy hónapja kint voltunk Bécsben a Sopping Cityben, hogy bevásárolunk karácsonyra időben. Sikerült is, a mongol futóegereinknek vettünk egy luxusketrecet, de ajándékot egyet se. :) Viszont megláttam az egyik lakberendezési boltban egy gyönyörű, gömbökből álló koszorút, személy szerint őt:

A múlt héten Pesten ugyanabban a boltban meg is találtam ezt a koszorút, de őszintén szólva annál sóherebb vagyok, mint sem hogy a kicsi koszorúért 40 € vagy 13000 Ft-ot. De ma voltunk az Obiban macskaalomért és találtam nagyon szép karácsonyfadíszeket (volt ott is koszorú belőle, de az annyira nem tetszett) nem túl vészes áron és gondoltam próba cseresznye, valami csak lesz belőle.
Találtam is hozzá egy tökéletes videót Youtubeon:

Nagyon egyszerű, tulajdonképpen egy fém vállfa és gömbök kellenek hozzá. Én nem is fogom ragasztani, hátha a díszeket máskor még más formában újra akarom használni. Az én koszorúm ugyan még nincs teljesen kész, mert elszámoltam magam a gömbökkel és egy kicsit kevesebb lett, de eddig itt tartok:

A kép nem adja ugyan teljesen vissza a gömbök színét, de élőben nagyon szép. Sajnos most megint két napig egész nap dolgozok, de az elkészült díszt megosztom majd.

2013. november 4., hétfő

A leggyorsabb (karácsonyi) süti

Snickerdoodle, ez az egyik kedvenc sütim, aminek rendszeresen elhagyom a receptjét, mivel tegnap megcsináltam, ezért még pont elől van úgyhogy gyorsan meg is osztom veletek. A név tulajdonképpen egy fahéjas-szerecsendiós kekszet takar, aminek az illata számomra nagyon karácsonyi, ezért inkább télen csinálom, de akkor elég sokszor.
Nevéből adódóan a süti nem magyar eredetű. Van egy kisebb rajongásom azon kevés amerikai sütemények iránt, amik nem két rész porból és egy rész vízből készülnek, de ez a süti a maga egyszerűségével és gyorsaságával az egyik legjobb. A tésztát összerakni kb. 5 perc, a golyó formázás kb. 10 és a sütés megint 10 perc, és nagyjából ennyi idő elég is az elfogyasztásához. :)
Hozzávalók:
- 120 g vaj vagy margarin
- 110 g cukor (szerintem kristálycukorral jobb, de lehet, hogy csak beképzeltem)
- 1 tojás
- kevés vaníliakivonat vagy ha nincs jobb vaníliáscukor
- 1 tk őrölt szerecsendió
- 1 tk sütőpor
- 250 g liszt
- és egy kis só
A hempergetéshez továbbá őrölt fahéj és kristálycukor.

Elkészítés:
A vajat kicsit mikróban megpuhítóm. Mivel általában éjszaka csinálom, ezért habverő helyett így kézi habverővel habosra keverem a cukorral. Hozzáadom a tojást és tovább habosítom. Majd elkeverem benne a vaníliát és a szerecsendiót, amit én eléggé szeretek, ezért mindig többet rakok bele. Majd a liszttel elkevert sütőport is hozzákeverem, ezt már lapáttal nem kézihabverővel, mert utána nagyon nehéz elmosni... tapasztalat. És a tészta kész is. Ezután golyókat formázunk belőle és fahéjjal elkevert kristálycukorban meghempergetjük. Ezután sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk és egy villával lelapítjuk egy kicsit és 180 fokon 10-15 percig sütjük. Nagyjából két tepsi szokott lenni belőle olyan 2 cm-es átmérőjű golyókkal számolva. Addig ameddig szép színe van és még nem pirul a széle. Vigyázni kell vele, mert a cukor egy pillanat után úgy dönt, hogy a nyersből égettre vált, és nem lehet addig bemenni a nappaliba filmet nézni. :) Pont ez okból most nem is tudom a saját képemet csatolni hozzá, a tegnapi adag elég fekete lett, de ha lesz saját képem róla, lecserélem.

Kezdésnek :)

Kedves első látogatóm! A legelső posztot szeretném egy úgymond irányadásnak szánni a blog későbbi életében (ha sikerül írni és hosszabb életet is meg fog élni). Szóval többször eszembe jutott már, hogy jó lenne blogot írni. Egyrészről azért, mert ha találok valami érdekességet, amit szívesen én is megcsinálnék, akkor nem rossz ha valahol össze van gyűjtve a jövendő számára is. Másrészről pedig hátha hasznára lennék másnak is az ötleteimmel. Néha több ötletem van, mint amit sikerül is megvalósítani és még kevesebb időm. Szívesen kreatívkodok különböző dolgokat, szeretek főzni, sütni ha épp nem felejtem el kivenni a sütőből :). Szeretnék emellett írni lakberendezésről, amit nagyon szeretek és ha a pénztárcám úgy engedi korlátozottan megvalósítani. Gyengeségem viszont az írás, tehát elnézést kérek a körmondatokért és a néhol nem megfelelő megfogalmazásért. Szóval kedves olvasóm remélem leled majd hasznát a blogomnak